2013. március 30., szombat

A nyulaknak annyi!

  Idén már nem találni egyes nagy üzlethálózatokban  csokinyulat. Az eladók elmondása szerint, kiment a divatból. Így hát ebben az évben, a gyerekeknek valami mást hoz a húsvéti nyúl. Egy-két dolog azért kapható, találni még rossz minőségű, olcsó tojást, és több ezres ajándék csomagot. A kettő közt semmit se kínáltak, kivéve persze a Kindertojást.

  Úgy gondolom, nem lettek az emberek időben tájékoztatva erről. Olyan nagy bevásárló központokban jártam, mint az Auchan vagy a Penny, de azt tapasztaltam, hogy a fősoron, ahol lenniük kellett volna, most Milka, Boci és hasonló csokik kaptak helyet. Az emberek csalódottan sétáltak jobbra-balra, keresve a gyerekeknek a nyuszikat. Többen csodálkoztak azon, hogy nem árulnak semmi húsvéti kelléket, a tojásfestéken kívül. Bár a TV2 szerint, több üzletben lehetett kapni bőven nyulat, de három üzlet még is üresen állt e tekintetben. 

   Szomorú dolgok ezek. Jövőre már talán, a húsvét megy ki divatból. Még jó, hogy az egyházi életben ilyen nem történhet meg!
Viszlát nyuszi!!




(forrás: www.bestofbudapest.com)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése